Innen szép nyerni: Dél-Afrika elnöke rendezné országa katasztrofális viszonyát Trumppal

Fehér népirtásról szóló vádakat kell cáfolnia a Fehér Házban.

Nehezebben jutottak el a nyilvánossághoz azok a hangok, hús-vér élő (fehér) emberek nyilatkozatai, akik elmesélték, hogy milyen életveszélyben éltek az elmúlt években Dél-Afrikában.
„De persze ilyen, hogy fehérekkel szembeni rasszizmus, a derék progresszívek szerint per definitionem, nem létezhet. (Erre is visszatérünk később.) Akkor ez bizony olyan, mint a zsiráf az állatkertben, amikor Józsi bácsi először jár Budapesten: »Márpedig ilyen állat nincs«. Márpedig, de van. EZ maga az intézményesített rasszizmus. Nem csoda, hogy a magukat egyre kevésbé biztonságban érző fehérek évek óta nagy számban hagyják el az országot (amelynek gazdasága ezzel párhuzamosan egyre nagyobb kihívásokkal is küzd).
Május elején Donald Trump amerikai elnök kormányzata 54 dél-afrikai fehér menekültnek adott menedékjogot az USA-ban, ami természetesen a jól kiszámítható felháborodást keltette; megint csak a derék progresszívek körében. Mivel azonban ők uralják a közbeszédet, a sajtót, ezért sokkal nehezebben jutottak el a nyilvánossághoz azok a hangok, konkrét, hús-vér élő (fehér) emberek nyilatkozatai, akik elmesélték, hogy milyen körülmények között, milyen bizonytalanságban, életveszélyben éltek az elmúlt években Dél-Afrikában.
A – színlelt, teátrális – felháborodás alapvetően két narratíva mentén zajlik: az egyik, hogy micsoda dolog, hogy fehérek bárhol, bármi miatt is menedékjogokat kapnak, hiszen ők a genetikai adottságaikból fakadóan csakis »elnyomók« lehetnek. A másik, hogy mindeközben az áldozati totemoszlop alsó szintjein elhelyezkedő színes bőrű bevándorlók előtt lezárta a határokat a gonosz narancsember, sőt, közülük egyeseket még ki is toloncol az országból. A két narratíva persze jelentősen össze is ér a derék progresszíveknél.
Elfelejtik azonban azt az aprócska tényt, hogy ezek az emberek menedékjogi kérelmet adtak be, az előírások szerint, és végig is járták a szükséges procedúrát. Nem pedig csak úgy átkeltek csónakkal keltek át a Rio Grande folyón, oszt’ hopp, máris epret szednek Kaliforniában, dollárért
Nos, mi minden történt azután, hogy Trump befogadta őket? Sok minden, és ezek az igazán fontos, nekünk magyaroknak is beszédes dolgok. De most veszem csak észre, hogy kissé elgurult a tollam rögtön az elején, ezért hogy ne legyen túlságosan hosszú és megterhelő ez az írás, a tanulságos fejlemények a jövő héten, egy második részben jönnek. De remélem, nem bánjátok, hogy egy kicsi történelmi-geopolitikai hátteret adtam az elején, hogy jobban megértsük az egész Dél-Afrika kérdést.”
Nyitókép: SAUL LOEB / AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Fehér népirtásról szóló vádakat kell cáfolnia a Fehér Házban.
***